gyerekkönyv
Egészségmagazin.com   |   2015.10.16.

Ezek a legkedvesebb gyerekkönyvek 2015-ben!

Mit olvasson a gyerek? Az UNICEF Magyar Bizottság és a Bookline közös projektet indított, mellyel a szülők dolgát szeretnék megkönnyíteni, amikor gyermekeiknek olvasnivalót választanak. Az ajánlott könyveket a szakmai zsűri és a gyerekek közösen választották ki!

reklám vége

Az UNICEF Magyar Bizottság és a Bookline projektje 2014 őszén indult „Szívünk rajta" néven. A kezdeményezés célja az volt, hogy a szülők igazán jó és értékes olvasmányokat adhassanak a gyerekek kezébe - ez ugyanis a mai könyvdömpingben komoly nehézségeket okozhat. A virtuális matricát a szakmai zsűri négy kategóriában ítéli oda, és ami még ennél is jobb: a döntésben gyerekek is részt vesznek.

Rengeteg gyerekkönyv a palettán

A 2015-ös őszi listára egyébként rekordszámú, mindösszesen 80 ajánlás érkezett, a sok tucat könyvből pedig összesen 23 művet díjazott a zsűri.

Ezek között magyar és külföldi, igazi klasszikus és egészen új alkotások is szerepelnek, így a változatosság garantált, biztosan mindenki megtalálja a neki, és gyermekeinek tetsző műveket. A Szívünk rajta programot a Bookline egyébként jótékony célra is használta: segítségével a Menedék Egyesületen keresztül több ezer tisztálkodó csomagot juttatott el rászoruló családoknak, hogy a gyermekek életkörülményein javítani tudjanak.

A könyvek kiválasztásában a gyerekek is részt vesznek, és olykor nagyobb közöttük az egyetértés, mint a szakmai zsűri tagjai közt; így került például a legjobbak közé Csukás István Süsü című klasszikus műve, mert a gyerekek azt gondolták, hogy sokaknak segíthet a kirekesztett, családjától elszakított híres egyfejű története, aki végül új családra lel.

legkedvesebb gyerekkönyvek 2015-ben

Gyerekkönyvek 4 kategóriában

A Szívünk rajta program négy kategóriája a Mesél, a Segít neki, a Segít neked és a Fejleszt. Minden kategória más szempontokat vesz figyelembe az értékelés során.

Mesél kategória:

Olyan könyveket díjaznak, amiknek írásmódja, vagy illusztrációja egészen egyedi, és mind a gyermekek, mind pedig szüleik számára maradandó olvasmányélményt nyújthatnak. Olyan művek ezek, amik szó szerint mesélnek nekünk, és történeteiken át a fantázia útján korábban ismeretlen világokba kalandozhatnak a gyerekek.

  • Thierry Chapeau: A csodapalást
  • Erich Kästner: A két Lotti
  • Otfried Preußler: A kis szellem
  • Wendy Panders, Evelien De Vlieger: Félix időt csinál
  • Boncsér Orsolya: Fogd rá a jetire
  • Torben Kuhlmann: Lindbergh - Egy repülő egér kalandos története
  • C. S. Lewis: Narnia Krónikái 2. - Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény
  • Michelle Knudsen, Kevin Hawkes: Oroszlán a könyvtárban
  • Prakter Mariann: Paprika és Rózsa - Udvarlós mesék
  • Takács Mari: Piroska és a nagy mágus
  • Sajdik Ferenc, Csukás István: PomPom meséi, Civakodó cipőikrek
  • Csukás István: Süsü, a sárkány

Fejleszt kategória:

Ide olyan művek kerülnek, amik fejlesztik a gyerekeket, legyen szó magáról az olvasásról, szókincsükről, vagy egyéb fontos készségeikről. Az ilyen típusú könyvek hivatottak betölteni a művészet legnemesebb feladatát, a tanítást.

  • Lackfi János, Vörös István: Apám kakasa
  • Lynn Huggins-Cooper: Találd fel magad

Segít neked kategória:

Ez a kategória kicsit kakukktojás, ugyanis nem a gyerekeknek, hanem a szülőknek szóló könyveket találod itt: olyan köteteket, amik segíthetnek neked a felmerülő problémákat szakmai úton megoldani, hogy igazán jó szülő legyél.

  • Dr. Máté Gábor - Gordon Neufeld: A család ereje
  • Vekerdy Tamás: Érzelmi biztonság - Mit kell(ene) tudnunk a gyerekekről és magunkról?
  • S. Neill: Summerhill- A pedagógia csendes forradalma

Segít neki kategória:

Képzelheted, hogy ha a szülők segítségre szorulnak, mit szóljanak a gyerekek? Bizony ők is kerülhetnek olyan élethelyzetekbe, amik feldolgozásában segíteni kell nekik, erre a célra akár egy megfelelően kiválasztott olvasmány is kitűnően alkalmas lehet. Ebben a kategóriában ilyen műveket találsz.

  • Elekes Dóra: A muter meg a dzsinnek
  • Eva Eriksson, Rose Lagercrantz: A szívem ugrál örömében
  • Tóth Krisztina: Anyát megoperálták
  • Írisz Agócs és Innes Shona: Az élet olyan, mint a szél
  • Janikovszky Éva: Kire ütött ez a gyerek
  • Janikovszky Éva: Már iskolás vagyok
  • Guus Kuijer: Minden dolgok könyve

A Szívünk rajta program nem ért véget, ha te is szeretnéd befolyásolni, hogy milyen könyveket javasoljanak a gyerekek számára, ajánlj te is könyvet az alábbi linken: http://bookline.hu/szivunkrajta



Cikkajánló

Feliratkozás a magazin híreire
Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot
Elolvastam és elfogadom a felhasználói feltételeket
Hozzájárulok, hogy részemre a Green Code Media Kft a jövőben hírlevelet küldjön