A legkeresettebb egészségügyi termékek 2024-re
Egészségmagazin.com   |   2024.02.15.

A legkeresettebb egészségügyi termékek 2024-re

Még csak egy hónap telt el az évből, de az előző év tapasztalatait, illetve az idei év adatait figyelembe véve már most jól körvonalazódik, hogy mely’ egészségügyi termékek lesznek a legfelkapottabbak idén. Ebben a cikkben összegyűjtöttük azokat az egészségügyi termékeket, amelyekről úgy gondoljuk, hogy az idei évben keresettek lesznek.

reklám vége

Módszertan

Először is fogtuk az Árukeresőn és a Google Shopping-ban elérhető termékeket, amelyeket leszűkítettünk az egészségügyi termékekre, majd az így kapott adatokat felvittük a Google Ads Kulcsszótervező rendszerébe.

Ezt követően beállítottuk, hogy csak a 2024-es adatokat szeretnénk vizsgálni, és kiválogattuk azokat, amelyekre a legmagasabb a havi keresési mennyiség. A keresési mennyiségek egy adott intervallumban lesznek meghatározva, illetve az egyes kulcsszavak mellé kiegészítő kulcsszavakat is ajánlunk, amelyekkel még több forgalom vonzható be.

A vizsgált kulcsszavak mellett látható keresési mennyiségek csak a Google keresőre vonatkoznak, azaz a potenciálisan elérhető látogatók száma ettől eltérő. Hiszen vannak, akik Bing-en, Yandex-en, Yahoo-n vagy Pinterest-en keresnek.

Az adatok gyűjtésében a webáruházak keresőoptimalizálására specializálódott webáruház-seo.hu volt a segítségünkre.

Vérnyomásmérő

Kezdésnek nézzük meg az egyik legnépszerűbb kulcsszót, amely a "vérnyomásmérő", erre havi szinten 10 és 100 ezer közötti keresés érkezik a Google keresőjén keresztül. De a fő kulcsszó mellett is számos olyan kulcsszót találunk, amelyre havi szinten 1 és 10 ezer közötti keresés érkezik.

Az alábbi táblázatban látható néhány kimagasló keresési mennyiséggel rendelkező kulcsszó, amely a vérnyomásmérőhöz kapcsolódik.

Kulcsszó

Havi keresési mennyiség

vérnyomásmérő

10E-100E

Omron vérnyomásmérő

1E-10E

csuklós vérnyomásmérő

1E-10E

felkaros vérnyomásmérő

1E-10E

vérnyomásmérő okosóra

1E-10E

Vércukormérő

Hasonlóan népszerű kulcsszó a "vércukormérő", amelyre szintén havi 10 ezer és 100 ezer közötti keresési mennyiség érkezik. Ezentúl jelentős mennyiségű ember keres a "vércukorszintmérő" és a "szúrás nélküli vércukorszintmérő ár" kifejezésekre. Utóbbi kulcsszóból kiindulva érdemes lehet egy blogposzt jellegű gyűjtést készíteni a piacon jelenlévő árakról.

Kulcsszó

Havi keresési mennyiség

vércukormérő

10E-100E

vércukorszintmérő

1E-10E

szúrás nélküli vércukorszintmérő ár

1E-10E

Inhalátor

Az "inhalátor" kulcsszóra érkező havi keresési intervallum is megegyezik a fenti fő kulcsszavakkal. Ezen túl népszerű még az Omron márkájú inhalátor, amelyre havi 1-10E ember keres. Az ultrahangos inhalátorra és az inhaláló készülékre szintén havi 1E és 10E között keresnek az emberek a Google keresőjében.

 Kulcsszó

Havi keresési mennyiség

inhalátor

10E-100E

Omron inhalátor

1E–10E

ultrahangos inhalátor

1E-10E

inhaláló készülék

1E-10E

Kompressziós harisnya

A kompressziós harisnya kifejezés szintén nagyot megy a Google keresőben, havi 10E-100E ember érdeklődik a termék iránt. Ezentúl jelentős keresési mennyiség érkezik még a "gyógyászati kompressziós harisnya" kifejezésre is.

Kulcsszó

Havi keresési mennyiség

kompressziós harisnya

10E-100E

gyógyászati kompressziós harisnya

1E-10E

 

Lázmérő

A lázmérő egy olyan kulcsszó, amelyre önmagában nincs kiemelkedő mennyiségű keresés, de ha összeadjuk a különböző kapcsolódó kifejezéseket, akkor szép keresési mennyiséget láthatunk. Ha ezekre mind sikerül keresőoptimalizálnunk egy-egy termékünk vagy kategóriánk, akkor szép forgalomra, látogatószámra számíthatunk.

Kulcsszó

Havi keresési mennyiség

lázmérő

1E-10E

digitális lázmérő

1E-10E

hőmérő

1E-10E

digitális hőmérő

1E-10E

infra hőmérő

1E-10E

lézeres hőmérő

1E-10E

Szájmaszk

Azt hinné az ember, hogy a szájmaszkokhoz kötődő keresések már lecsengtek a COVID óta, de még így is havi ezer és tízezer közötti keresés irányul mind a szájmaszk, mind az FFP2 maszkra vonatkozólag.

Kulcsszó

Havi keresési mennyiség

szájmaszk

1E-10E

FFP2 maszk

1E-10E

Egészségügyi kiskönyv

Ami kicsit meglepő, hogy nem csak az egészségügyi kiskönyv iránt érdeklődnek sokan, hanem az egészségügyi kiskönyv borító után is. Ha áruljuk az előbbit, akkor érdemes lehet utóbbin is elgondolkodni kiegészítőtermékként.

Kulcsszó

Havi keresési mennyiség

egészségügyi kiskönyv

1E-10E

egészségügyi kiskönyv borító

1E-10E

Egészségügyi munkaruha

Igazán magas keresési mennyiség az "egészségügyi munkaruha" (1E-10E) kapcsán van, de érdemes az "orvosi munkaruha" és a "pamut egészségügyi munkaruha" kifejezésekkel járó extra látogatókért, forgalomért és bevételért is lehajolni.

Kulcsszó

Havi keresési mennyiség

egészségügyi munkaruha

1E-10E

orvosi munkaruha

100-1E

pamut egészségügyi munkaruha

100-1E

Egészségügyi betét

Az egészségügyi betét témakörben azt láthatjuk, hogy nem is maga a fő kulcsszó iránt van kimagasló keresési mennyiség, hanem egy márka iránt. Ha ezeket nem nézzük, akkor az "egészségügyi betét tartó" az, amelyre bár nincs kimagasló keresési mennyiség, de a verseny sem túl kimagasló, így szép eredményeket lehet elérni ezen a területen.

Kulcsszó

Havi keresési mennyiség

egészségügyi betét

100-1E

Always betét

1E-10E

Always éjszakai betét

100-1E

egészségügyi betét tartó

100-1E

Gyógytea

A gyógytea egy olyan témakör, amely rengeteg különböző teát takarhat, illetve már magára a fő kulcsszóra is jelentős a keresési mennyiség, így akár érdemes lehet egy niche webshopot felhúzni erre a témára.

Kulcsszó

Havi keresési mennyiség

gyógytea

1E-10E

Lúdtalpbetét

A "lúdtalpbetét" és "ortopéd talpbetét" kifejezésekre egyaránt 1E és 10E közötti keresés indul havonta. A long tail kulcsszavak esetében szintén hasonló keresési mennyiségekkel lehet számolni.

Kulcsszó

Havi keresési mennyiség

lúdtalpbetét

1E-10E

ortopéd talpbetét

1E-10E

Borítókép: canva.com

 



Cikkajánló

Feliratkozás a magazin híreire
Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot
Elolvastam és elfogadom a felhasználói feltételeket
Hozzájárulok, hogy részemre a Green Code Media Kft a jövőben hírlevelet küldjön