Nimfománia - amikor másra sem vágyunk, csak szexre. Egyesek ezt kamaszkornak hívják:). No de viccen kívül: pontosan mennyi vágytól tekinthető az ember szexfüggőnek, léteznek-e nimfomán férfiak, és problémát jelent-e, ha valaki egy kicsit szexéhes? 5 tény, ami segít abban, hogy tisztábban láss nimfománia-kérdéskörben.
reklám vége
Egy szexfüggő ember számára nincs jobb szórakozás, mint a szex - ez azonban korántsem olyan remek, mint amilyennek hangzik. A köztudatban és a filmekben a nimfomániásokat szexéhes nőszemélyekként ábrázolják, akik élvezettel bújnak ágyba szinte bármikor és bárkivel, ráadásul mindezt élvezik is. A többiek meg persze irigykednek.
A valóságban a dolog azonban egészen máshogy fest: a nimfománia ugyanis függőség, és mint ilyen, nem mindig okoz élvezetet, sőt, általában inkább kényszer, mint öröm. Egy függő valóban képes bárhol és bármikor szexelni, egészségtelen alkalmi kapcsolatokba bonyolódni, ami közép- és hosszú távon betegségekhez, az emberi kapcsolatok széthullásához, és más, a függőkre jellemző borzalmakhoz vezethet.
Nimfomániás férfi nem létezik, szexfüggő azonban igen: a kifejezés ugyanis ennek a fajta függőségnek a női változata. A hiperszexualitás mindkét fajtájának, (vagyis a nimfomániának és a szatiriázisnak) a neve is a görög mitológiából származik: az előbbit a nimfák, utóbbi a szatírok ihlették, a közös vonást pedig nem nehéz kitalálnod: mindkét esetben a felfokozott szexuális vágyról van szó.
De míg a nimfománia kifejezést mindenki ismeri, férfi megfelelőjét szinte senki. Ennek az orvosok szerint az az oka, hogy a túlzott szexualitást az emberek a férfiak esetében nem tartják különlegesnek, a nők esetében viszont annál inkább. Ez azonban téves berögződés: a hiperszexualitás mindkét nem számára kellemetlen állapot.
A viktoriánus korban úgy hitték, a nimfomániát többek között a túlzásba vitt dolgok okozhatják: például a túl bőséges étel, a sok csoki, vagy éppen az, ha a hölgyek több szerelmes regényt olvasnak a kelleténél. Sőt, az akkori orvosok attól tartottak, már a puszta vágyakozás, a túl heves érzelmek is szexfüggőséghez vezetnek, ezért kerülendők. Ma már persze tudjuk, hogy ez nem így van, az egészséges szexualitás igenis kell az embernek!
Sokáig tartotta magát az a nézet is, amely szerint az agy bizonyos részinek mérete határozza meg, hogy valaki nimfomániás lesz-e vagy sem. Voltak, akik váltig állították: minél nagyobb valakinek a kisagya, annál erősebb szexuális vágy fűti. Ma már persze tudjuk, hogy ez nem így van, hiszen a nagyobb agytérfogat sem jelenti automatikusan azt, hogy valaki okosabb, mint mások.
Az orvosi nyelvben a nimfománia szót ma már nemigen használják, helyette a hiperszexualitás vagy a szexfüggőség kifejezések terjedtek. Ezek ugyanis sokkal pontosabban írják le a jelenséget, míg a „nimfománia" szóhoz az évszázadok során rengeteg sztereotípia és előítélet tapadt, ezért torzult a jelentése.
A nimfomániás barátnő a filmekben mindenki álma, akinek sosem fájdul meg a feje, és mindig készen áll egy kis hancúrozásra. A valóság azonban egészen más: a nimfomániásokkal ugyanis szinte lehetetlen lépést tartani, ráadásul ez a fajta függőség gyakran jár együtt kisebb-nagyobb személyiségzavarokkal is, így az a legjobb, ha szakember (pl. pszichológus vagy pszichiáter) segítségét kérik.
A nimfománia valójában tehát nem az a vicces és élvezetes valami, aminek általában gondoljuk, hanem egyfajta függőség, amely hasonló tünetekkel járhat, mint az alkoholizmus vagy a kábítószerezés. A függőségekre ugyanis az jellemző, hogy egy idő az illetőnek kontrollálhatatlan vágya lesz arra, hogy újra és újra megkapja az adagját, hiszen anélkül elvonási tünetek jelentkezhetnek.
A hiperszexualitás esetében ez jelentkezhet például dühkitörésekben, érzelmi hullámokban. A szexfüggők- mivel gyakran nárcisztikus vagy borderline személyiségzavarral is küzdenek - képtelenek tartós érzelmi kapcsolatok fenntartására, ugyanakkor vágynak rá. Ezt a feszültséget vezetik le a különböző függőségekben, például a szexben vagy a maszturbációban.
A nimfománia korántsem új jelenség, hiszen évszázadok óta ismerjük. Ám az, hogyan kezeljük, már egészen más kérdés. A benne szenvedőknek (igen, a kényszer már szenvedés) ugyanis az a legjobb, ha nem régi sztereotípiák alapján ítéljük meg őket, hanem megértéssel és segítséggel fordulunk feléjük.
