terhesség 14. hete
Egészségmagazin.com   |   2017.09.19.

A terhesség 14. hete

Túl vagyunk az első nagy „megmérettetésen", Mókusról már biztosan tudjuk, hogy egészséges, és léte immár publikussá vált. De az élet ettől még nem állt meg, sőt, most indul be igazán: a baba hihetetlen tempóban fejlődik, és a terhesség 14. hete is tartogat még meglepetéseket.

Óriási megkönnyebbülés, és hatalmas kőszikla omlott le a szívünkről múlt héten. Mókus úgy néz ki, egészséges, és már túl is vagyunk a legveszélyesebb időszakon! Immáron minden közelebbi ismerősnek elújságoltuk a jó hírt, a többiek meg majd megtudják előbb, vagy utóbb. Mi nem vagyunk azok a nagy közösségi médiások, ezért tartózkodtuk az ultrahangos kép, meg a kiscipő megosztásoktól.

Mindenki, aki megtudta a hírt, egyből rá is kérdezett, hogy kisfiút vagy kislányt várunk? Ezt mi is szeretnénk tudni, de még mindig csak annyit tudunk, hogy 50%-ban kislány, és ugyan ennyi az esélye a kisfiúnak is. Én a magam részéről inkább a kislánynak drukkolok, de természetesen az öcsinek is pont annyira fogok örülni. Most, hogy már megnyugodhatunk Mókus fejlődése és épsége miatt, nagy örömmel várom őt. Eddig inkább féltem, és próbáltam nem túlzottan megszeretni, hogy ha baj van, ne haljak meg teljesen, csak félig. Azonban már át lehet adni magam az érzésnek, és a boldog várakozásnak. Így már mindjárt más!

A legnagyobb örömhír

A mindennapos rosszulléteim kezdenek alább hagyni, és így a hatalmas karikák is már halványodnak a szemeim alól, aminek nagyon örülök. Pont elég volt 3 hónapig folyamatos hányingerrel küzdeni. Valószínű ennek lehetett köszönhető, hogy hétvégén, amikor egyedül voltam, mert a fiúk elmentek játszóházazni, jó darabig elfelejtettem enni. Takarítottam, pakolásztam és már csak akkor eszméltem, amikor baj volt. Hiába ettem a ropit és ittam a szörpöt, már megvették addigra a retúr jegyeket. Ezt figyelmeztetésnek fogom fel: attól még, hogy már nem vagyok non-stop rosszul, továbbra is figyelnem kell magamra, és az étkezésemre.

Elvittem az orvoshoz az új leleteket, aki az új adatok fényében ismét újrakalkulálta Mókus várható születésének dátumát. Most már hivatalosan is nagyobb, mint kellene lennie, így egy héttel korábbra hozták a szülés dátumát. Zsombit egy héttel túlhordtam anno, Mókusnak úgy tűnik erre esélye sem lesz. Milyen vicces, hogy szinte mindent tudni róla, csak éppen azt nem, hogy pontosan mennyi idős:).

A terhesség 14. hete a baba fejlődésének szempontjából

Még mindig túl picike ahhoz, hogy érezzem, pedig már óriási! A szakirodalom szerint 10-12 cm és 40-45 gramm. Súlyban sokat változott az utóbbi héthez képest.

Fejlődésnek indul a nyakacskája, ennek következtében az álla elkezd távolodni a mellkasától, felemeli az okos fejét. Ujjai végén már ott vannak a körmei, bár még picik és puhák. Ami még ennél is érdekesebb, hogy már van ujjlenyomata. Lehetne saját, makulátlan lapocskája a nyilvántartásban. Neki is, mint mindenki másnak ez egyedi. És tudod, hogy miért nincs két ugyan olyan ujjlenyomat? Ugyanis tökéletesen véletlenszerűen alakul ki. A magzatvízben való kalimpálás során formálódnak ki a redők a bőrön. Ez is zseniálisan lett kitalálva, ugyanis senki se kalimpál ugyanúgy, ezért nem lesz két ugyan olyan ujjlenyomat sem a világon.

Ha te is a 14. hétben jársz, és nézegeted az ultrahangfelvételeket, ne ijedj meg, ha túl rövidkének találod a baba lábait, ez még normális. A kezecskéi már elérték a megfelelő hosszúságot, de a lábacskái még rövidebbek, kicsit fókaszerű a baba. A gerince egyre jobban csontosodik, az agya pedig már egész jól kifejlődött. A szervek működését, és némi akaratlagos mozgást is ő irányít. Már érezne fájdalmat, de remélem, hogy semmi nem fáj neki.

A pajzsmirigy megkezdi a hormonok-, a csontvelő pedig a vér termelését. Jó hír, hogy a méhlepény ennél már nem lesz nagyobb. Immáron az is teljes egészében kifejlődött, a baba táplálása azon keresztül történik.

Ne feledd! Amit te eszel és iszol, azt rövid időn belül ő is megkapja, ezért minden körülmények között kerülni kell mindent, ami árthat neki. Továbbra is nagyon fontos a megfelelő vitaminbevitel és a kiegyensúlyozott táplálkozás, ugyanis most lépett be a baba a gyarapodási, és növekedési szakaszba.

Kívülről egészen nyugisnak tűnik a 14. hét, de annyi minden történik odabenn! És az izgalmaknak még nincs vége, hamarosan jövünk a 15. hét eseményeivel:).

< Előző rész: A terhesség 13. hete – végre minden kiderül!

Következő rész: A terhesség 15. hete >