matek házi
Egészségmagazin.com   |   2015.11.08.

Így segíts a gyerekednek a matekháziban! A japán diákok titka

A te gyerkőcöd is küzd a szorzótáblával? Rémes dolog az egyszeregy magolása, és még egy felnőtt is hamar feladná, nemhogy egy gyerek! De olvass tovább, mert elhoztuk neked a japán kisdiákok titkát: így kell gyorsan megtanulni a szorzótáblát!

„Egyszeregyazegy, kétszeregyazkettő, háromszoregyazhárom..." megvan még az élmény, ahogy az egész osztály egyszerre skandálja a szorzótáblát? Valószínűleg ez az iskola egyik legunalmasabb momentuma. Lassan, vontatottan, a többiekkel egy ritmusban, monoton hangon - csoda, ha az ember elveszti a türelmét? Nem véletlen, hogy sokunknak még felnőtt korunkban is gondolkodni kell azon, hogy akkor mennyi is a 8x9.

Ám a távol-keleti iskolákban egészen más módszer dívik; nem véletlen, hogy a japán és szingapúri gyerekek sokkal jobbak matekból!

Hogyan legyen a gyereked jó matekból?

Először is, hasznos, ha az ember ázsiai: a világméretű PISA-mérések, (Programme for International Student Assessment) azaz a nemzetközi tanulói teljesítménymérés programja szerint matekból a világ első két helyezett országa Szingapúr és Japán, miközben például Ausztrália csak 12 - Magyarországot pedig ne is keressük az élbolyban.

De mégis mi a titka az eredményességnek a matematikában? Született zseninek kell lenni, vagy a kemény munka képes meghozni a gyümölcsét? A kérdés megválaszolásához lássuk, hogyan is tanulnak a japánok!

Így matekoznak a japán gyerekek

Japánban az iskolások 7-8 éves koruktól kezdik tanulni a szorzótáblát, ami náluk sokkal inkább egy mondóka, mint nálunk. Ezt ugyanis a gyerekek nemcsak, hogy bemagolják, de az iskolában és otthon is folyamatosan igyekeznek minél gyorsabban felmondani. Ehhez persze fontos, hogy a tanulás során véletlenül se kelljen az egész osztálynak lassan, vontatottan elskandálnia az egészet.

A másodikosoknak ugyanis helyi versenyeket is rendeznek, hogy kiderüljön, ki képes a leggyorsabban elhadarni a szorzótáblát. A japán matek-titok nyitja: a probléma és annak megoldásának folyamatos összekapcsolása képessé teszi arra a gyerekeket, hogy már a kérdés meglátásának pillanatában tudják is a megoldást. Ennek eredményeképpen a japán felnőttek nem azért tudják, hogy 7x7 az 49, mert jól emlékeznek a matekórán tanultakra, hanem mert a „hétszer hét az negyvenkilenc" ritmusa rögzült bennük, és gondolkodás nélkül is „érzik", hogy helyes.

Ismétlés a tudás anyja

Ráadásul az iskolai órákon túl sokan a délutánokon és estéken extra órákat vesznek, ahol az abakusz (Magyarországon szorobán néven is ismert) használatát tanítják általános és középiskolás diákoknak. Itt az abakusz fizikális használatát hamar a „mentális abakusz" váltja fel, amikor a diákok már fejben képzelik el a műveleteket. Így a heti 4x45 percnyi matematika órán felül további heti 2-4 estén 1-2 órát matekoznak a gyerekek. Ennek nem más az eredménye, mint hogy a legjobb japán diákok 7-8 számjegyű számokat képesek fejben összeszorozni olyan rövid idő alatt, amennyi alatt egy átlagos diák megmondja, hogy mennyi 7x4.

Mi az az abakusz/szorobán?

Már a kisgyerekeknek való játékok között is láthatsz egy olyan, fa (vagy műanyag) keretre erősített eszközt, aminek rácsain kis golyók vannak. Általában a rács ketté van osztva, a felső részen egy, vagy két golyót találsz, alul ötöt. Túl azon, hogy a gyerekek szívesen tologatják a golyókat, ez a számolási készségeket is fejleszti; a nagyobbaknak már meg lehet mutatni, hogy az alsó golyók értéke 1, a felsőé pedig 5. A 6-ot például úgy jelölöd, hogy fentről és lentről is egy-egy golyót húzol középre, vagyis 5+1=6. Az egyik oszlop az egyeseket, a másik a tízeseket, a harmadik a százasokat jelöli, és így tovább.

Segítségével nagyon könnyű megtanulni az összeadás-kivonás alapjait, idővel pedig a többi matematikai műveletet is.

Fontos a biztos alap

Ezzel szemben az ausztrál iskolák például hajlamosak elhagyni a hagyományos füzeteket és a magolást, és nem várják el, hogy a szorzótáblát fejből tudják a gyerekek. Ez azt az elgondolást követi, mely szerint a gyerekek tanulása úgy a legeredményesebb, ha annak során a diákok a saját útjukat követhetik.

Természetesen a magolásnak is megvannak a hátrányai, de ahhoz, hogy a gyerekek képesek legyenek magasabb szintű problémákat megoldani, szükségük van a jól begyakorolt, szinte automatizált alapfolyamatok használatára, hogy maradjon kapacitásuk az összetettebb kérdések értelmezésére is. Persze a folyamatosan ismétlődő magolást a legritkább esetekben szórakoztató. Ez az egyik oka annak, hogy bizonyos tanárok igyekeznek ezt elhagyni a tanulási folyamat során, mert hajlamos rombolni a gyerekek motivációját.

Cél nélkül nincs motiváció

A japán gyerekek azonban élvezik a gyors fejszámolást, hajlamosak ugyanis azt egyfajta versenyként felfogni, és időről időre részt vesznek helyi, regionális és nemzeti vetélkedőkön, ahol összemérhetik a tudásukat.

Ezzel szemben más országokban, így például Ausztráliában is egyre kevesebb a tanulmányi verseny, így a gyerekek számára mind a bukás, mind pedig a siker élménye megszűnik. A 10 évnél fiatalabb ausztrál gyerekek számára például a futballmeccsek során elhagyják a pontozás és a díjazás rendszerét, így egyszerűen nincs miért küzdeni a diákoknak.

Gyakorlat teszi a mestert

Kutatások szerint legalább tízezer órányi megfeszített gyakorlás kell ahhoz, hogy valamiben igazán jók legyünk, fokozottan igaz ez azonban a matematika esetében. A motiváció fenntartásához pedig célok kitűzése szükséges, azok elérésében pedig segítenek a különféle versenyek: a versengés ugyanis hozzájárul a folyamatos fejlődéshez is. Elképzelhető, hogy az önfelfedezésen alapuló tanulás élvezetesebb, mint a magolás, de hosszú távon sokkal kevésbé eredményes.

A válasz tehát az, hogy nagyon kevesen születnek matekzseninek, és nincs az a probléma, ami kellő gyakorlással és kemény munkával ne lenne megoldható, a kitartó gyakorlás ugyanis előbb-utóbb meghozza a gyümölcsét. Csak győzzük kivárni!