Egészségmagazin.com   |   2016.02.25.

Kiolvasztották a fagyott férfit

Az amerikai Justin Smith idén ünnepelheti a 2. 1. születésnapját: éppen egy éve, hogy az orvosoknak sikerült őt újraéleszteniük, miután 12 órán át feküdt a -20 fokos hidegben. Bár a mentők és a halottkém szerint is reménytelen volt az állapota, az orvosok emberfeletti erőfeszítéseinek köszönhetően ma mégis él, és egészséges! A hír nem egy sci-fi nyitánya: a csodával határos újraélesztés tavaly februárban történt, és teljes sikerrel zárult.

reklám vége

Tavaly februárban egy 25 éves férfit találtak egy üres út szélén, akit a hó szinte teljesen betemetett. A kiérkező mentők megállapították, hogy Justin teste jéghideg, szinte teljesen fagyott, és a halottkém is nyugtázta, hogy a fiatal férfinak sajnos nincsen pulzusa sem, és annyira alacsony a testhőmérséklete, hogy teljesen reménytelennek tűnt a helyzet.

Azonban egy utolsó kétségbeesett erőfeszítés megmentette az életét, újraindították a szívét! Ez lett az első ilyen jellegű sikeres újraélesztés az orvostudomány történetében.

A férfi, aki kétszer is visszajött a halálból

A helyszínről a férfit mentőhelikopterrel szállították kórházba, ahol egy újabb csapat orvos és nővér vette kezelésbe. Megpróbálták felmelegíteni a testét, és újabb újraélesztésre volt szükség, de ez alkalommal hiába. Ezután az ügyeletes orvosnak támadt egy ötlete, úgy döntött, hogy elvégeznek rajta egy úgynevezett kálium tesztet.

A kálium nagyon fontos szerepet tölt be az idegek és izmok közötti kommunikációban, sőt, magában a szívben is. Ha a kálium koncentrációja túl magas a vérben, az arra utal, hogy a szívizom tevékenysége jelentősen csökkent; Justin esetében ez azt jelentette volna, hogy elég valószínűtlen, hogy a szíve újrainduljon. Ám a teszt eredménye kecsegtető volt, a káliumszint rendben volt, tehát a kórházi csapat úgy látta, hogy a fiatal férfinek van esélye visszatérni az életbe.

Úgy döntöttek, hogy az extracorporalis membrános oxigenizáció (ECMO) nevű technikát fogják alkalmazni. Ez az igen hosszú kifejezés azt takarja, hogy a páciens meleg, oxigéndús vért kap a szívébe, ami aztán eljut az egész testébe. A szituáció valószínűtlensége ellenére Justin szíve elkezdett "remegni", azaz fibrillálni. Ezután az orvosok ki tudták ütni egy defibrillátorral, és a szív újra dobogni kezdett. A folyamat közben a lélegeztetést is mesterségesen oldották meg, és az ECMO-t is folytatták még egy ideig.

Az orvosok attól tartottak, hogy ennyi idő elteltével Justinnál beállt az agyhalál is, ám az agy neurológiai aktivitását vizsgáló tesztek eredménye azt mutatta, hogy csodával határos módon minden rendben van.

Nem sokkal ezután a férfi felébredt a kómából, és egy évvel később teljesen egészséges emberként éli az életét (azon kívül, hogy a lábujjait és a kezén a kisujjait elvesztette a fagyás miatt).

Justin Smith, A férfi, aki kétszer is visszajött a halálból. Forrás: Dailymail.co.uk

Mit mondanak az esetről az orvosok?

"Egyetlen emberi lény sem tud ilyen körülményeket túlélni. A 18 fokos testhőmérséklet és a nulla pulzus 12 órán át halálos ítéletet jelent - de nem Justin Smith számára!" - nyilatkozta egy neurológiai osztály vezetője.

Justin túlélésének titka az volt, hogy szervezete le tudta lassítani az anyagcserét, azt a folyamatot, amely az oxigént és a táplálékot energiává alakítja. Amikor a testhőmérséklet csökkenni kezd, minden egyes Celsius fok után 7 %-al csökken az anyagcsere is. Vagyis minél hidegebb van, annál kevesebb oxigénre van szüksége a test sejtjeinek, és a szívverés is lassabb lesz, ezáltal őrzi meg a test energiáját.

Annak ellenére, hogy Justin Smith belső testhőmérséklete alapján a szívének le kellett volna állnia, a lehűlés még pont jókor állt meg egy olyan szinten, ahol az anyagcseréje még alkalmazkodni tudott a körülményekhez, és egy minimális szinten képes volt dolgozni. Az orvoscsapat ezt ismerte fel, és így tudta visszahozni az élők sorába a tetszhalál állapotából.

Bár az orvosok még mindig nem teljesen értik, hogyan, de így lett Justin a valaha ismert "leghidegebb" ember, aki túlélt egy ilyen extrém szituációt mindenféle agykárosodást nélkül.



Cikkajánló

Feliratkozás a magazin híreire
Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot
Elolvastam és elfogadom a felhasználói feltételeket
Hozzájárulok, hogy részemre a Green Code Media Kft a jövőben hírlevelet küldjön