Rákos féreg ölte meg a férfit
Egészségmagazin.com   |   2015.11.29.

Rákos féreg ölte meg a férfit

A cím nem egy horrorfilm rövid leírása, hanem a sokkoló valóság: egy kolumbiai férfi ugyanis abba halt bele, hogy a benne élő féreg rákos lett. A félelmetes esetre amerikai és brit tudósok együttműködése nyomán derült fény. A férfi HIV-pozitív volt, legyengült immunrendszere pedig képtelen volt megakadályozni, hogy a szervezetében megtelepedett élősködő rákos sejtjei burjánzásnak induljanak.

reklám vége

A rákos élősködő ölte meg

Az egészen szokatlannak nevezhető, szomorú történet főszereplője egy kolumbiai férfi, akinek betegségét még 2013-ban, 41 éves korában próbáltak diagnosztizálni az orvosok.

A férfi szervezetében több, esetenként 4 centiméteresnél is nagyobb rákos tumort találtak, többek között a tüdejében és a májában. Az eset teljesen hétköznapinak tűnt, egészen addig, amíg a rákos sejteket meg nem vizsgálták közelebbről. Ekkor ugyanis az orvosok rájöttek, hogy a sejtek nem lehetnek emberi sejtek: azoknál ugyanis legalább tízszer kisebbek voltak. Dr. Atis Muehlenbachs elmondása szerint az eredmények „őrültnek" és irreálisnak tűntek, az egésznek egyszerűen nem volt semmi értelme.

A magyarázatok között felmerült egy teljesen újfajta fertőzés lehetősége és az emberi rákos sejtes összezsugorodása is. A molekuláris vizsgálatok aztán megadták a választ a kérdésre: nagy mennyiségű galandféreg DNS-t mutattak ki a tumorokon belül.

Az eredményeket az orvosok is hitetlenkedve fogadták, hiszen ez volt eddigi pályafutásuk legszokatlanabb esete.

Addigra azonban, mire az orvosok megtalálták a tumorok okát, a beteg már túl rossz állapotban volt ahhoz, hogy meg lehessen menteni az életét. A férfi három nappal a galandféreg DNS felfedezését követően meghalt.

Galandféregből rákos daganat

A férfi szervezetében talált DNS törpe galandféregtől (Hymenolepis nana) származott. Ez egy teljesen egyedi féregfaj, ugyanis csak rá jellemző módon képes teljes életciklusát leélni egyetlen gazdaszervezetben.

A féreg a testének nagyjából 90%-át a szaporodásra használja, és nap, mint nap tojások ezreit bocsátja ki magából. Azzal a feltevéssel szemben, hogy maga a féreg lett rákos, sokkal valószínűbb, hogy ezen tojások egyike a bélfalba hatolt, ott mutálódott, és végül rákos lett. Itt végül szinte kontrollálatlanul volt képes osztódni, és apránként kialakult a galandféreg-daganat.

Szokatlan rákos esetek

A világon nagyjából 75 millió embernek van törpe galandféreg fertőzése, a fertőzés elkerülésére a gyakori kézmosással és a nyers zöldségek alapos megfőzését szokták ajánlani a szakemberek.

Az orvosok véleménye szerint a férgek elrákosodása igen ritka, de előfordulhat, hogy sok esetet félrediagnosztizálnak. A rákos esetek hasonló ritkaságai közé tartozik, amikor egyik emberből a másikba „vándorol át" a betegség, szervátültetés útján; vagy amikor a méhen belül lesz rákos egy magzat. Azonban ezeknek az eseteknek sorából is kiemelkedik furcsaságában és újszerűségében a kolumbiai férfi esete. Ami az orvosok szerint igazán elképesztő, hogy a féreg sejtjei ahelyett, hogy egy új egyedet hoztak volna létre, rákos daganattá váltak.

Ijesztően hangzik, az állatvilág szinte minden gerinctelen törzse képes rákos sejteket előállítani - ez az állati sejtek velejárója lehet, különösen a többsejtű állatok őssejtjeinek esetében.
Ami a szóban forgó esetet különösen érdekessé teszi, hogy ez a hajlam egy az állattól teljesen különböző gazdatest esetében is képes volt kifejeződni.

Érdekesnek találtad a cikket? Oszd meg ismerőseiddel!



Cikkajánló

Feliratkozás a magazin híreire
Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot
Elolvastam és elfogadom a felhasználói feltételeket
Hozzájárulok, hogy részemre a Green Code Media Kft a jövőben hírlevelet küldjön