Mentális tréningek a hatékony futás érdekében
Egészségmagazin   |   2022.06.30.

Mentális tréningek a hatékony futás érdekében

Ma már a sportban nagyon sok minden kizárólag fejben dől el. A fizikai és taktikai felkészülés maximalizálása szinte alapkövetelmény ahhoz, hogy megfelelő eredmények születhessenek. Két, vagy több, azonosan felkészített versenyző között azonban a mentális képességek és különbségek dönthetnek. Természetesen ezeknek a képességeknek a megléte nemcsak az élsportban „hozhat sokat a konyhára", hanem az amatőr, kizárólag a mozgás öröméért, illetve az egészségi állapot megóvása, vagy éppen javítása érdekében rendszeresen sportolóknak is fontossá válhat. Megfelelő mentális felkészülés nélkül ugyanis például egy futóedzés is „maga a pokol" lehet. Az alábbiakban -természetesen a teljesség igénye nélkül - az alapvetően szükséges mentális képességeket és azok fejlesztésének lehetőségeit foglaljuk össze.

reklám vége

Pozitív gondolatok bevonása a futóedzés során

Amikor kitűzzük magunk elé adott edzésre vonatkozó céljainkat, akkor kerüljük az olyan gondolatokat, hogy „ezt nem fogom tudni megcsinálni", vagy egyéb, előre kreált kifogásban keressük már jó előre az esetleges későbbi kudarc okait. Amennyiben ugyanis az ilyen jellegű gondolatoknak teret engedünk, akkor nagy valószínűséggel be is következnek baljós félelmeink. Amennyiben reális célt tűzünk ki magunk számára, például egy futópados edzésre vonatkozóan, vagyis előre meghatározzuk, hogy milyen iramban mekkora távot szeretnénk teljesíteni, akkor a legjobb, ha semmiféle kétség nem jelenik meg az agyunkban arra vonatkozóan, hogy vajon képesek vagyunk-e teljesíteni a kitűzött feladatot. Fontos, hogy minden esetben a bizonytalanság, a lemondás helyett az önmagunkat biztató, inspiráló gondolatok nyerjenek teret a gondolataink között. Érdemes arra is tudatosan odafigyelni, hogy az esetlegesen felmerülő negatív körülményeket, mint például a túlzott meleg, vagy egy edzőteremben a tömeg, fordítsuk pozitív gondolatokká. Tudatosítsuk magunkban, hogy ha nagy melegben is el tudjuk végezni az előírt futómennyiséget, akkor legközelebb, normális körülmények között már gyerekjáték lesz az egész, vagy éppen, ha sokan vannak, akkor gondoljuk azt, hogy még több szemtanúja van a sikeres edzésünknek. A lényeg tehát, hogy mindennek kizárólag a pozitív oldalát nézzük, és már csírájában fojtsuk el a negatív gondolatokat, mert csak így tudunk fejben erősek maradni.

Megfelelő önbizalom, magabiztos gondolkodásmód

Mindenek előtt nagyon fontos, hogy tisztában legyünk a képességeinkkel. Soha ne tűzzünk ki sem versenyre, sem edzésre vonatkozóan olyan célokat, amelyek megvalósítása utópia. Viszont, ha a realitás talaján mozgunk, ott legyünk maximálisan magabiztosak. A magabiztosság olyan tulajdonság, amire nemcsak a versenyeken van szükség, de az edzéseken is komoly hasznát vehetjük, hiszen csak úgy tudunk kiemelkedően teljesíteni, ha feltétel nélkül hiszünk magunkban. El kell hinni, hogy az otthoni futópadon végzett edzések során egyre jobb és jobb teljesítményre leszünk képesek. Ma már a technika jóvoltából ezek a sport segédeszközök, mint például a futópadok, vagy éppen elliptikus trénerek minden paraméterét úgy tervezték meg, hogy valódi segítséget kaphassunk a speciális beállítások jóvoltából az edzések megfelelő teljesítéséhez. A fizikai állóképesség mellett azonban a megfelelő önbizalmat, illetve magabiztos gondolkodásmódot kizárólag magunk építhetjük fel, amelyek például nagyon jól jöhetnek abban az esetben, ha az edzések során kisebb-nagyobb hullámvölgybe kerülünk. Amennyiben önállóan nem járunk sikerrel, mivel kardinális kérdésről van szó, érdemes szakember segítségét kérni e téren is.

Ahol az önző hozzáállás nem számít bűnnek

Ahhoz, hogy fejben is rendben legyél, fontos, hogy kizárólag önmagadra figyelj. Próbáld meg a külvilágot minden esetben kizárni, ne foglalkozz azzal, hogy mások milyen teljesítményre képesek, mennyit, milyen iramban tudnak például futni, ne foglalkozz azzal, hogy ki mit gondolhat a Te teljesítményedről, és a sort még sokáig folytathatnánk. A lényeg, hogy ha másokkal foglalkozol, azt az energiát saját magadtól veszed el, az energia mínuszod pedig negatívan fog hatni a teljesítményre.

Ahhoz, hogy mentálisan erősek maradhassunk sportolás közben is, a szónak jó értelmében szuggerálni kell magunkat. A legnehezebb pillanatokban is azt kell mantrázni magunkban, hogy „Meg tudom csinálni!", "Képes vagyok rá!", és ezáltal "Le tudom győzni önmagamat!". Természetesen azokban a helyzetekben, amelyek már sérülés veszéllyel járnak, vagy éppen az egészségünket veszélyeztetik, kell tudnunk helyes döntést hozni, még akkor is, ha azok adott esetben a kitűzött célok feladásával járnak.

 

futás, futóedzés

Soha ne izguld túl a teljesítmény kényszeredet!

Kezdő versenyzőknél, általában az első versenyek alkalmával, illetve ún. profi sportolóknál, ha szintet lépnek a megmérettetés terén szokott nagyon gyakran előfordulni, hogy olyan szinten izgulnak, hogy nemhogy messze nem tudják kihozni magukból a maximumot, de még a hasmenéstől az ájulásig olyan betegségeket is produkálnak, elsősorban a versenyeket megelőző órákban, amelyek hatása bizony nagymértékben csökkentik a teljesítményt. Természetesen azt mondani egy versenyzőnek, hogy „nem kell izgulni", az nagyon kevés. Erre gyógyírt általában nem kívülről, más személyektől várhat az ember, hanem elsősorban saját magától. Magunkat tudjuk megnyugtatni azzal például, ha eltereljük a figyelmünket zenehallgatással, vagy éppen olvasással, filmnézéssel. Fontos például, hogy a verseny helyszínére is időben érkezzünk ki és a melegítésre szánt idő is lehet az átlagosnál valamivel hosszabb. Ezek mind olyan praktikák, amelyek segíthetnek, ha nem is legyőzni, de legalább csökkenteni az izgalom okozta feszültséget. A legjobb gyógyír természetesen az, ha sokat versenyzünk, ha rendszeresen, téthelyzetben mérettetjük meg magunkat, mert itt is igaz a bölcs mondás, amely szerint „gyakorlat teszi a mestert".

És ha mentálisan mesterei leszünk az edzéseknek és a versenyeknek, akkor biztosak lehetünk abban, hogy a futás igazi örömforrásunkká válhat az idők során.



Cikkajánló

Feliratkozás a magazin híreire
Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot
Elolvastam és elfogadom a felhasználói feltételeket
Hozzájárulok, hogy részemre a Green Code Media Kft a jövőben hírlevelet küldjön