Izotóniás sportital
Egészségmagazin   |   2022.02.28.

Az izotóniás sportital jellemzői

Az izotóniás sportitalról sokat hallhattunk már, azt is tudhatjuk, hogy elsősorban sportolók fogyasztják, sportolás közben. Akik rutinosnak számítanak a témakörben, ismerhetik a teljesítmény növelésére alkalmas tulajdonságait is, azonban ennek okaival talán már kevesebben vannak tisztában. Mostani bejegyzésünkkel azoknak is segítséget kívánunk nyújtani, akik csak felületesen ismerik az izotóniás sportital szerepét és azoknak is, akik szeretnének egy kicsit jobban belelátni az összefüggésekbe. Nem tudományos értekezést készítettünk, hanem röviden összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat a témával kapcsolatban.

reklám vége

Mikor beszélünk izotóniás sportitalról?

Sok terméket árulnak izotóniás sportital névvel, azonban az ennek pontos fogalmát elsősorban élettani szempontból kell vizsgálni. Eszerint akkor minősülhet egy sportital izotóniásnak, ha az az emberi vérrel hasonló koncentrációjú. Itt ki kell térni az ozmolaritás fogalmára. Ez az érték az aktív részecskék koncentrációját jelenti egy oldatban, esetünkben a vérben: megmutatja az egy liter folyadékban feloldott részecskék mennyiségét.

A vér ozmolaritása ~285-295 mOsm/kg, ezzel szemben a jogszabályok szerint egy termék akkor is izotóniás sportital lehet, ha ez az érték 250 és 350mOsm/kg között van. Így valójában egyes, izotóniásként árult termékek koncentrációja magasabb vagy alacsonyabb is lehet annál, mint amit élettani szempontból annak tekinthetünk.

Izotóniás, hipertóniás és hipotóniás. Mit jelentenek ezek a kifejezések?

Természetesen mindenféle koncentrációjú italnak megvan a maga szerepe, előnye és elnevezése is. Az izotóniás jelenti tehát a vérrel megegyező koncentrációt, a hipertóniás a vérnél magasabb, míg a hipotóniás a vérnél alacsonyabb koncentrációjú italokra utal.

A hipertóniás italok nagyobb szénhidrát tartalommal rendelkeznek, magasabb koncentrációban tartalmazzák ezeket az összetevőket. Hipertóniás italt elsősorban sportolás előtt érdemes fogyasztani, míg a hipotóniás és izotóniás sportital előnyeit sportolás alatt élvezhetjük: hipotóniás alacsony koncentrációja miatt elsősorban a folyadékveszteség gyors pótlására használhatjuk, míg az izotóniás a folyadékveszteség mellett a szükséges szénhidrátok és ásványi anyagok bevitelére is.

Mire van szükségünk sportolás közben?

Ha ilyen szempontból gondolunk az élsportolókra, általában egy komplett orvosi stábot látunk mögöttük, akik az egész felkészülésüket és regenerációjukat figyelemmel kísérik, segítik őket abban, hogy mindig a megfelelő formában legyenek. Egy hobbi sportoló esetében természetesen nem szükséges ekkora precizitás, azonban a sportolásra szánt időt érdemes a lehető leghatékonabban kihasználni.

Ezt a cél segítik az egyes sportitalok is. Sportolás közben szervezetünknek alapvetően három dologra van szüksége: folyadékra, szénhidrátra és ásványi anyagokra.

Folyadék

A folyadékveszteség az első dolog, amennyit valamennyien egyből észreveszünk sportolás közben. A megfelelő hidratáció minden fizikai teljesítmény során nagyon fontos, ezt talán nem is szükséges tovább részletezni. Nem csak kellemetlen érzés, amikor erős szomjúság gyötör minket sportolás közben, hanem teljesítményünket is jelentősen csökkenti, akár még egy verejtékezés formájában leadott csekélyebb folyadékmennyiség is.

Szénhidrát

A szénhidrát szervezetünk egyik legfőbb energiatartalékjait jelenti, nem csak sportolás, hanem még tanulás alatt is. Nagyobb fizikai aktivitás során különösen fontos, hogy legyen honnan erőt merítenünk. Ezt a szerepet töltik be az izmokban és a májban tárolt szénhidrátok, amelyeket a szervezet glikogénná alakítva képes hasznosítani. A szénhidrát utánpótlás szerepét célozza betölteni például a fizikai, de még szellemi aktivitás során is sokak által fogyasztott szőlőcukor is. Ha ezeket a tartalékokat elfogyasztottuk, akkor szervezet a fehérjékből és a zsírokból próbál meg energiát nyerni, miközben teljesítményünk és koncentrációnk egyaránt csökken.

Ásványi anyagok

Sportolás közben izmaink fokozatos terhelésnek vannak kitéve, megfelelő működésükhöz pedig az ásványi anyagok pótlása szükséges. Az emberi testben rengeteg úgynevezett elektrolit található, ezek közül a kalcium, a nátrium és a kálium azok, amelyeknek izmainknak a legnagyobb szüksége van. A kálium és a nátrium (azaz a só) azok, amelyeknek köszönhetően végbemegy az izmok összehúzódása. Ezeknek a hiánya pedig az izmok gyengeségéhez vagy éppen túlzott összehúzódásához vezetnek, izomgörcsök formájában.

Mikor szükséges az izotóniás sportital fogyasztása?

Mint már említettük, a hipertóniás (vérnél magasabb koncentrációjú) italok sűrűbben tartalmaznak szénhidrátokat. Ezért elsősorban sportolás előtt célszerű ezeket fogyasztani, hogy legyen elegendő ideje a szervezetünknek feldolgozni és elraktározni ezeket a vegyületeket. Valamint hasonlóan fontos szerepet játszanak a megfelelő regenerációban is, sportolás után. Viszont sportolás alatt kifejezetten kerülendő ezek fogyasztása, ugyanis ezek feldolgozása vizet von el a szervezetből, amellyel éppen a dehidratációt segítjük elő.

Hidratáció céljából a hipotóniás ital a leghatékonyabb választás, hiszen az alacsony koncentráció miatt ez képes a leggyorsabban felszívódni a véráramban. Ugyanakkor ne felejtsük, hogy emellett szénhidrátokra is szükségünk van, amelyeket viszont nagyon csekély mennyiségben tartalmaznak. Ezért fogyasztható sportolás közben, viszont elsősorban akkor, amikor a gyors hidratáció a szempont, különösebb energiabevitel nélkül.

Az izotóniás sportital amolyan kettő az egyben megoldás: képes megfelelően hidratálni és megfelelő energiát is szolgáltatnak. Így sportolás közben ideális megoldást jelentenek, különösen a rövidebb, intenzívebb gyakorlatok során. Nem tartalmaznak akkora mennyiségű energiát, mint a hipertóniás darabok, de képesek azokat gyorsan a szervezetbe juttatni. Gyorsan felszívódnak a véráramba - lassabban, mint az alacsonyabb koncentrációjú hipotóniás italok, azonban nem szükségszerűen nagy mértékben. Így összességében az izotóniás ital rendelkezik azokkal a tulajdonságokkal, amelyeknek köszönhetően jó választást jelenthetnek a sportolás közbeni megfelelő hidratáció és energia utánpótlás biztosítására.



Cikkajánló

Feliratkozás a magazin híreire
Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot
Elolvastam és elfogadom a felhasználói feltételeket
Hozzájárulok, hogy részemre a Green Code Media Kft a jövőben hírlevelet küldjön