alvás, takarodó
Egészségmagazin.com   |   2015.10.02.

Az alvás okosabbá teszi a gyereket! Hánykor legyen takarodó?

Minden szülő tudja, hogy a nyugodt és kiegyensúlyozott éjszakai alvás mennyire fontos a gyerekek számára. Egy új kutatás most felfedte azt is, hogy a takarodó következetessége nagyobb hatással van rájuk, mint elsőre gondolnánk. A lefekvés ideje - és ennek rendszeres betartása - ugyanis legalább annyira fontos a fejlődésük szempontjából, mint hogy összesen hány órát alszanak!

reklám vége

Brit kutatók 11 ezer gyerek adatait vizsgálták, akiknek családjait arról kérdezték, hogy a gyerekeknek mikor kellett lefeküdniük 3, 5, illetve 7 éves korukban. Végül aztán 7 évesen tesztelték is a résztvevő gyerekeket: olvasási, matematikai és a térérzékeléssel kapcsolatos képességeiket vizsgálták.

Míg a fiúk esetében nem volt jelentős különbség, addig azok a 7 éves lányok, akiknek meghatározott elalvási idejük volt, sokkal jobban teljesítettek mindhárom kognitív teszten, mint azon társaik, akik mindig máskor kerültek ágyba.

A tanulmány szerint annak, ha a gyerekek nem követnek egy meghatározott napirendet, különböző hosszú távú hatásai is lehetnek. Azok a gyerekek, akik változó időben kerültek ágyba 3 éves korukban, sokkal rosszabbul teljesítettek 7 éves korukban az olvasási és a matematikai teszteken is. Sőt, azok a gyerekek, akiknek több életszakaszban is kicsapongó alvási szokásai voltak, még náluk is rosszabb eredményeket értek el.

Nincs mese?

A kutatók nem biztosak abban, hogy mi a hangsúlyosabb a hatás szempontjából: a következetes lámpaoltás, vagy az alvással töltött órák száma. A kettő elválaszthatatlanul összefügg!

Előfordulhat, hogy a következetlen takarodó a zavaros családi hátteret tükrözi. A későn (este 9 óra után), vagy következetlen időszakokban lefekvő gyerekek nagyobb eséllyel hagyják ki a reggeli étkezést, vagy többször van tévé a szobájukban, ezeknek pedig mind a tanulási képességikre, mind pedig a fejlődésükre negatív hatásuk lehet.

A dolgokat vélhetően nagyobb összefüggésekben kell vizsgálni, a nem meghatározott alvásidő ugyanis gyakran együtt jár hiányos táplálkozással, vagy az esti mesék hiányával is. Egy korábbi kutatás szerint ugyanis azoknak a gyerekeknek, akik időben kerülnek ágyba, nagyobb eséllyel olvasnak esti mesét a szüleik, az pedig köztudottan jótékonyan hat a nyelvi és olvasási képességekre.

A következetes lefekvési idő kiemelten fontos a gyerekek természetes, napi bioritmusának megfelelő működéséhez, ami az egész szervezetre, így az agyra is pozitív hatással van.

Mennyi alvás kell a gyereknek?

Az új kutatásban a gyerekek alvási szokásait kizárólag hétköznapokon vizsgálták, a hétvégék kimaradtak. Fontos azonban, hogy az alvásidővel hétköznap és hétvégén is ugyanolyan következetesek maradjunk, legfeljebb 30 perces eltérés javasolt. A tapasztalatok alapján azonban a szülők nagy része nincs tisztában a következetes lámpaoltás fontosságával.

Az utóbbi időben egy másik kutatás is napvilágot látott a témában, mely szerint azok a négyévesek, akik átlagosan 9 óra 45 percnél rendszeresen kevesebbet aludtak naponta, több esetben küzdöttek viselkedési problémákkal, mint eleget alvó társaik.

Ennek az állításnak könnyű belátni az igazságtartalmát, hiszen te is ingerlékenyebb vagy, ha nem alszod ki magad alaposan, ugye? Korábbi cikkünkben már írtunk róla, hogy a rossz alvási szokások milyen hatással vannak a felnőttekre - és ezek a hatások a gyerekeknél sokkal intenzívebben jelentkeznek. A gyerekeknek ráadásul még sokkal több alvásra van szükségük, mint egy felnőttnek. Az USA hivatalos ajánlása szerint az 1-3 éves gyerekeknek 12-14 órát, a 3-5 éveseknek 11-13 órát, míg az 5-12 éves lurkóknak legalább napi 10-11 órát kéne aludniuk.

A következetes lámpaoltásra nevelés gyakran komoly kihívások elé állítja a szülőket: de ez a legjobb, amit tehetnek, hogy gyermekük megfelelően fejlődjön, és az elvárt tempóban tanuljon. Egy kiegyensúlyozott felnőtt élet felé ugyanis a gyerekkorban megszabott korai és következetes takarodó az első lépés.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is, hogy mennyire fontos az alvás a gyerekeknek!



Cikkajánló

Feliratkozás a magazin híreire
Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot
Elolvastam és elfogadom a felhasználói feltételeket
Hozzájárulok, hogy részemre a Green Code Media Kft a jövőben hírlevelet küldjön