porckorongsérv
Szuhi Attila   |   2016.07.15.

A porckorongsérv tünetei

A porckorongsérv egy jelentős fájdalmakkal járó elváltozás, amelyet rendszerint nagyon egyértelmű jelek és tünetek előznek meg. Ilyen többek között a zsibbadás, a fájdalom, vagy a porckorongok úgynevezett boltosulása, illetve kitüremkedése, amelyeket a megfelelő kezelésekkel, de főként gyógytornával nagyon jól helyre lehet még tenni. Ellenkező esetben azonban kialakul a sérv, amely olyan súlyossá válhat, hogy az akár bénulást is okozhat. Cikkünkben Wikipedia és Grobarcsik Ágnes gyógytornász anyagaira támaszkodunk.

reklám vége

A porckorongsérv kialakulása

A porckorong a gerincen belül, a csigolyák között megtalálható kocsonyaszerű anyag, amit úgynevezett rostos porcok vesznek körül. Deformáció, túlterhelés vagy bármilyen sokk hatására ez a kocsonyás adag kicsúszódhat a csigolyák közül, átszakítva ezzel a rostos porcanyagot. Ha ez bekövetkezik, tehát a porc átszakad, akkor kialakult sérvről beszélünk, amit rendszerint már csak műtéti úton lehet visszafordítani, de többnyire csak maradandó károsodással. Amennyiben a kocsonyás anyag még csak kitüremkedik, és nem szakítja át magát a porckorongot, akkor beszélhetünk kezdődő sérvről, amit egy gyakorlott gyógytornász akár néhány hónap alatt könnyedén regenerálhat.

Fontos azonban, hogy időben felismerjük a bajt, ami nem lesz túl nehéz annak függvényében, hogy a kitüremkedő porckorong a környező idegek nyomásával óriási fájdalmat képes okozni. Habár vannak kivételek, amikor a boltosulás nem okoz tüneteket, ellenben a legtöbb esetben nagyon erős fájdalmakkal jár együtt. A porckorongok sérve rendszerint a gerinc alsó részén, főként az ágyéki szakaszban alakul ki, ami annak az eredménye, hogy testünk ezen régiójára nehezedik a legnagyobb terhelés, a túlsúly pedig jelentős mértékben képes megnövelni a kockázatot, éppen emiatt a nyaki szakaszon és a háti csigolyák esetén nagyon ritka a sérv előfordulása.. A betegség nagy általánosságban 30 és 60 éves kor között alakul ki, de természetesen extrém sokkhatás, deformáció vagy más egyéb miatt sokkal korábban, ámbár később is megjelenhet.

a porckorongsérv rendkívül fájdalmas betegség

A porckorongsérv tünetei

Mint már fentebb is elhangzott, a porckorongsérv rendkívül fájdalmas betegség, hiszen a kitüremkedés nyomhatja az idegeket és a gerincvelő idegkötegeit. Ennek a nyomásnak a hatására rendkívül intenzív fájdalom jön létre főként a karokban és a lábakban, ami az egyik elsődleges és leginkább zavaró tünet, de mellé különféle érzészavarok is társulhatnak, mint amilyen a zsibbadás vagy a bizsergés.

A fájdalom milyensége és mértéke nagyban függ attól, hogy pontosan a gerinc melyik részén alakult ki a sérv. Ha például az ágyéki régióban megtalálható idegről van szó, akkor a fájdalom rendszerint deréktájékon jelentkezik, és isiászhoz hasonló problémát produkál. A háti csigolyákban megtapasztalható sérvet ezen felül mindig hátfájás kísér, ami mellett a fájdalom ideiglenes is lehet annak függvényében, hogy mennyire előrehaladott állapotú porckorong sérvről beszélünk.

A sérv nyomhatja mindemellett a gerincvelőt is, ami az agytörzsből ered, és rendszerint az első vagy a második ágyéki csigolyáig húzódik. Amennyiben a kitüremkedő sérv a gerincvelőt nyomja, az alighanem a porckorong sérv legnagyobb fájdalmait idézi elő, ami sugározhat a derékba, a hátba, a lábba, a karokba és előidézhet érzészavaros, bénulásos állapotokat is. Jellemző még a problémára a nagyon súlyos végtaggyengeség, de akár a hólyag- és a végbél záróizmának problémája is felléphet, a végbél és a nemi szervek érzésvesztésével egyetemben.

Előfordulhat olyan állapot is, amikor a sérv a gerincvelő folytatásának tekinthető keresztcsontban megtalálható idegrostokat nyomja. Ilyenkor csak a hólyag- és a végbél működése nem kontrollálható megfelelően, de érzésvesztés léphet fel a combok és a lábszár belső oldalán is, más tünet azonban rendszerint nem tapasztalható.



Cikkajánló

Feliratkozás a magazin híreire
Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot
Elolvastam és elfogadom a felhasználói feltételeket
Hozzájárulok, hogy részemre a Green Code Media Kft a jövőben hírlevelet küldjön