cumi, cumizás
Egészségmagazin.com   |   2015.08.08.

Hogy szoktassam le a gyereket a cumiról?

A cumiról való leszoktatással előbb vagy utóbb minden szülőnek szembe kell néznie. Ez sokszor nem egyszerű dolog, hiszen a cumi a kisgyerekeknél közvetetten az anyai közelséget jelenti, azaz megnyugtató számukra. Ám léteznek taktikák, amelyekkel a cumizásról hiszti nélkül fog majd leszokni a csemeténk.

reklám vége

Sok szülő szembesül azzal, hogy gyermekének már le kellett volna szoknia a cumiról, de még mindig sír, illetve hisztizik, ha nem kapja meg. Már régebb óta bizonyított tény, hogy a kisgyerekek cumizása nagyjából 8 hónapos korukig tekinthető elfogadhatónak. Ezt követően már káros következményei is lehetnek. Mivel ekkor már megjelennek a tejfogak, befolyásolja azok fejlődését is. Gyakori eset, hogy a sokáig cumizó gyerekek fogai elállóak lesznek, vagy hézag lesz az első két nagymetszőfoguk között. Emellett a beszédre sem hat jótékonyan. Beszédhibás lehet miatta a gyermek, egészen pontosan pöszeséget okozhat. Tehát nem szabad hagyni, hogy csemeténk sokáig cumizzon. Ehhez nem kell feltétlenül drasztikus lépésekhez folyamodnunk, hiszen vannak olyan módszerek, melyekkel akár lassanként választhatjuk el gyermekünket a cumitól.

Hatékony taktikák a cumi mellőzésére

Nagyon jó választás lehet az, ha például a Mikulás, a Jézuska vagy a húsvéti nyuszi jön el érte, akinek az eddig a cumija után síró gyerek nagyon szívesen oda is adja majd. Amennyiben a családban vagy a baráti körben egy kisbaba érkezett, azt is bátran mondhatjuk gyermekünknek, hogy adja oda neki, hiszen ő már nagykislány, illetve nagykisfiú, és nincs is szüksége rá, viszont van olyan kisbaba, akinek igen.

Az is jó taktikának bizonyul, ha valamilyen ajándékot ígérünk, valamint adunk is neki a cumijáért cserébe. Ha például egy babát vagy kisautót szeretne, akkor mondhatjuk azt, hogy a tündér hoz neki, amennyiben ő odaadja neki a cumiját. Ennek a trükknek biztosan nagy sikere lesz, ám számolnunk kell vele, hogy kérni fogja elalváshoz a megszokott cumiját. Ilyenkor ismételten emlékeztetnünk kell rá, hogy már a tündérnél van, és ha vissza szeretné kapni, akkor bizony a tőle kapott ajándékot is vissza kell adnia. Választhatjuk azt a mesét is, hogy a kisegér vagy kiscica elvitte, de ez kevésbé lehet eredményes, mint ha ajándékot kap cserébe.

Ennél hatékonyabb lehet, ha megpróbálunk csemeténkkel egyezkedni. Eleinte csak napközben ne cumizzon, hanem mindössze elalváshoz adjuk neki oda. Ezután haladhatunk tovább, a délutáni alvásnál mellőzük, és csupán az estihez kapja meg. A legutolsó lépés a cumitól való elválasztásban, ha a végén elmondjuk neki, hogy ő már nagy, és nem is kell már neki az a cumi, hiszen az csak a kisbabáknak való. A cumit helyettesíthetjük is egy másik tárggyal. Ez lehet egy plüssállatka, egyik kedvenc babája, illetve a számára legnépszerűbb játék.

Lényeges, hogy a cumi soha ne legyen jutalom. Például ne mondjuk azt gyermekünknek, hogyha megeszi a spenótot, akkor megkapja a cumiját. Nem ajánlott továbbá a cumit akkor se odaadni neki, ha el szeretnénk hallgattatni.

Bármelyik módszer mellett is döntünk, nagyon fontos, hogy érvekkel próbáljuk meggyőzni csöppségünket, hogy neki bizony már nincs szüksége a cumi használatára. Semmiképpen se tüntessük el egyik napról a másikra szó nélkül, hiszen így nem fogja megérteni, hogy mi történt. Akármilyen módon is sikerüljön leszoktatni a cumiról, mindig körültekintően, valamint türelemmel tegyük azt, és mindenképpen beszéljük meg vele. Lehetséges, hogy néhány óra sírás fogja követni a cumi eltűnését, de gondoljunk arra, hogy hosszabb távon az ő érdekeit szolgáljuk ezzel.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!



Cikkajánló

Feliratkozás a magazin híreire
Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot
Elolvastam és elfogadom a felhasználói feltételeket
Hozzájárulok, hogy részemre a Green Code Media Kft a jövőben hírlevelet küldjön