emulgeálószerek
Egészségmagazin.com   |   2015.03.04.

Elhízáshoz és emésztési zavarokhoz vezet az emulgeálószer

Amerikai egyetem kutatói egérkísérleteikben az emulgeálószerek hatásait vizsgálták. Az adalékanyaggal táplált állatok elhíztak, és nagyobb valószínűséggel alakult ki náluk gyulladásos bélbetegség. Bár ezt alapvetően egereken tesztelték, de a kutatók szerint az emberekre is érvényesek az eredmények, tehát érdemes kevesebb mesterséges anyagot tartalmazó ételt fogyasztani.

reklám vége

Hogy mi is az emulgeálószer?

Az emulgeálószer egy mesterséges anyag, amit számos élelmiszer tartalmaz, hogy javítsa azok állagát, meghosszabbítsa felhasználhatóságuk időtartalmát. Az emulgeálószerekkel el lehet oszlatni egymásban az egyébként nem oldódó folyadékokat (pl. víz és olaj).

Az ókori görögök már használták a méhviaszt, mint emulgeáló hatású szert a kozmetikai termékekben, az első anyag amelynek ezen tulajdonságát az élelmiszergyártás során hasznosították az pedig a tojássárgája volt. Azonban ez csak rövid ideig tartó stabilitást biztosított, ezért csak később, az 1930-as években volt az emulgeálószerek jelentős áttörése. Ma többek között a margarinokban, majonézben, krémes szószokban, édességekben, fagylaltokban találhatóak meg.

Az ilyen szerek nagy biológiai aktivitással rendelkeznek, ezért nem szabad őket kontrollálatlanul alkalmazni. Bár eddig nem mutatták ki a káros hatását, valószínűsíthető, hogy az emulgeálószereknek szerepe van a bélproblémák és az allergia kialakulásában. Ezt feltételezték az amerikai egyetem kutatói, akik egérkísérletekkel kívánták bizonyítani a feltevést.

Télvégi rossz hírek

A tél utolsó hétvégéjén látott napvilágot a Georgiai Állami Egyetem kutatóinak egereken végzett kísérletének eredménye. A kutatás során az emulgeálószerekre összpontosítottak, amelyeket számos élelmiszertermék tartalmaz. Ezek közül kettő széles körben alkalmazott mesterséges anyag szervezetre gyakorolt hatását vizsgálták, a poliszorbát 80-ét és a karboximetil-cellulózét. A kísérlet során az egereket vízben oldott szerekkel etették, de egyébként nem változtattak étrendjükön.

A tesztalanyok elhíztak, és emésztési zavaraik alakultak ki, míg a kontrollcsoportot képző állatok egészségesek maradtak. A kutatók megállapították, hogy ezek az anyagok megváltoztatják a belek hasznos baktériumflóráját, és gyulladást idézhetnek elő - tehát először bizonyították be laboratóriumi környezetben az emulgeálószerek egészségtelen hatását. A kísérletben azok a rágcsálók lettek a legbetegebbek, amelyek annyi szert kaptak, mintha egy felnőtt ember kizárólag fagylaltot fogyasztana. Azonban a szakemberek eredményei szerint a tizedannyi vegyületet tartalmazó víz is káros hatással volt az egerek szervezetére.

Az eredményeket bemutató tanulmány szerzője, Benoit Chassaing mikrobiológus szerint a kapott eredmények valószínűleg az emberekben is megfigyelhetőek lennének. Ezért azt tervezik, hogy a jövőben embereken végzett klinikai próbákat is végeznek majd, hogy a feltevés bizonyítást nyerhessen.

A gyulladásos megbetegedések (pl. a Crohn-betegség és vastagbélgyulladás), amelyeket a kísérleti egerek produkáltak, a 20. század közepén kezdtek el növekedni, nagyjából akkor, amikor az élelmiszeripar széles körben kezdte alkalmazni az emulgeálószereket. Bár a kettő közti összefüggés nem bizonyított, érdemes odafigyelni az étrendünkre. Kevesebb majonézt, fagylaltot és margarint; több zöldséget, gyümölcsöt és müzlit fogyasztani - hangozhatna a betegséget elkerülendő jelmondat.



Cikkajánló

Feliratkozás a magazin híreire
Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot
Elolvastam és elfogadom a felhasználói feltételeket
Hozzájárulok, hogy részemre a Green Code Media Kft a jövőben hírlevelet küldjön