Mellkasi folyadékgyülem
Egészségmagazin   |   2022.01.10.

Szeretek élni és szeretnék élni, ez a titkom! Mellkasi folyadékgyülem kezelése

A 74 éves K. Ferencné, Eszter 43 évig dolgozott eladóként, majd üzletvezetőként ugyanannál a vállalatnál. Mindeközben szorgalmasan gyűjtött, hogy nyugdíjas éveit kényelemben, békében tölthesse. Az elmúlt évek során többször kiújuló súlyos alapbetegsége, és az ezt kísérő mellkasi folyadékgyülem sem tántorította el terve megvalósításától.

reklám vége

Mikor és hogyan szembesült a betegségével?

2019 decemberében derült ki, hogy folyadék van a mellkasomban. Addig a magas vérnyomásomat leszámítva teljesen egészséges voltam. Ekkor sem tudtam még, hogy a mellkasi folyadékgyülem mögött egy másik, komolyabb alapbetegség áll. Bekerültem a pulmonológiára, nagyjából két hétig voltam bent, ez idő alatt legalább tízszer csapolták le a mellkasomat, de a folyadékképződés okát nem találták meg. Arra felkészítettek, hogy valamilyen daganatos megbetegedés okozza a bajt, de a pontos diagnózis ekkor még váratott magára.

Nem ijedt meg ekkor? Hogyan kezelte a bizonytalanságot?

Igazából nem. Egész életemben egyedül kellett megküzdenem a problémákkal. Amikor ez történt már túl voltam három temetésen. Elment a két fiú testvérem és a férjem is. Arra gondoltam, hogy rendben van, itt van egy probléma, de erős leszek, szembenézek vele és legyőzöm a bajt. A mellkasi folyadékgyülem közben állandóan kínzott, egyre másra jöttek a csapolások, de végül sikerült megállapítaniuk az orvosoknak, hogy petefészekrákom van. 2020. februárjában elkezdődhetett a kemoterápiás kezelés és később, augusztusban egy műtéten is átestem.

Hihetetlen természetességgel mesél ezekről a megpróbáltatásokról, mi okozta a legtöbb szenvedést?

Érdekes módon engem a kemoterápia nem viselt meg annyira. Kicsit legyengültem, de a többiekhez képest sokkal több erőm maradt. Vásárolni is tudtam. A mellkasi folyadékgyülem sokkal nagyobb kihívás volt. Az állandó fulladás a legkisebb fizikai megterhelés esetén is elviselhetetlenné vált. Csak tátogtam, éjszaka pedig szinte csak ülve tudtam aludni. Attól féltem a komolyabb fulladási rohamoknál, hogy mivel egyedül élek, nem tud segíteni senki, megfulladok. Ezt nem hagyhattam, ezért rendszeresen jártam a csapolásokra. Ezek nem voltak kellemes kezelések, de mentem, mert nem kockáztathattam.

Ekkor találkozott az Ewicare tartós katéterbeültetés lehetőségével, ugye?

Igen ezt az orvosom javasolta, mert óvni akart a csapolások során esetlegesen fellépő fertőzésveszélytől. Megmondom őszintén, én az a típus vagyok, aki szó nélkül engedelmeskedik a doktoroknak. Bevallom, csak homályos emlékeim maradtak a beültetésről, ami azt is jelenti, hogy nem volt fájdalmas beavatkozás, nem jelentett plusz terhet. Szerencsére anyagilag is meg tudtam engedni magamnak, ugyanis egész életemben félretettem pénzt az öregségemre. Pont ezért, hogy az életminőségemben ne álljon be negatív változás.

A teljes cikket az Ewicare weboldalán olvashatja el.



Cikkajánló

Feliratkozás a magazin híreire
Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot
Elolvastam és elfogadom a felhasználói feltételeket
Hozzájárulok, hogy részemre a Green Code Media Kft a jövőben hírlevelet küldjön